2014. november 23., vasárnap

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 2. - Szívzűrök


Eredeti cím: --
Fordítás: --
Kiadás: Alexandra, 2014
Oldalszám: 384
A történet ugyanott folytatódik, ahol az előző részben véget ért. Vagyis elkezdődött. Vagyis... Oké, nem tudom. Elvileg van történet, de senki nem mutatott be engem neki, így arról nemigen tudok nyilatkozni. Sajnos. Pedig azt hittem lehet majd, és bár néha egy-egy szikra pattant fel a semmi csúnya és fájdalmas kövezetén, az ki is húnyt fél pillanat alatt. Se.

Van Luca, van Zita, vannak az éppen fél éve külön élő szüleik, két kistesójuk (akik csak zavarnak és semmi sem jó bennük), vannak a barátok, akik hol tudnak magyarul, hol nem (esküszöm, néha úgy tűnt, mintha Tiffany tudna a legjobban magyarul, pedig ő aztán rosszabbul beszélt mint egy tényleges külföldi ember, aki taulja a nyelvet), és van Marci, a kékszemű bunkó, aki a "pasija" Zitának. Hmm.... Nagyon komoly a kapcsolat, tudom, de gyerekek, hány évesek vagytok? Hetedikben azért ez még nem így volt, velünk legalábbis. De ebbe ne menjünk bele, nyílván változnak az idők, nyolcadikba majd drogozunk is legálisan, nem?

Na most, ezúttal kellett valami pasi Luca életébe is, így bedobtunk egy volt osztálytársat. De Luca nem tudja, hogy "szerelmes" (ezt hangoztatja sokszor, hogy barátok, ebből minden egyértelmű, ugye), Zita meg mindig össze akarja őket hozni, de csak a naplójában, tenni egyszer tesz csak valamit, az se a legzseniálsabb.

Sok mindent tényleg nem lehet írni erről a műről, merthogy sok minden nincs is benne. Hatalmas betűk a vonalas füzetlapokon, ami majdnem 400 oldalra felnyomja az egészet, pedig ha 100 lenne, akkor sokat mondok. Szegény Vanda, most már biztos, hogy nem tud fogalmazni, és valószínűleg csak a könyvmoly tiniálnyok lelkesedésével vágott bele, mint miden 13 éves, de hamarosan kihúny (reméljük...) a lelkesedés, mert ennek a lánynak kell egy másik pálya. Ez nem jó. Édes gyermekem, tudom, szülők bármit elérhetnek, ha tele a pénztárca, de ha hírnévre is vágytál, akkor ezzel nem sokat értél el. Mert aki kicsit is több ésszel lett mgáldva, mint szerencsétlen 13 évesek manapság (tisztelet a kivételnek), akik szerint az élet tényleg abból áll, hogy 11 000-ért veszünk egy cipőt tök lazán, de felháborodunk, hogy hála a gazdasági válságnak milyen rohadt drága a narancs - megőrülök! Kedves fitalok, ésszel születik az ember, MIÉRT NEM HASZNÁLJÁTOK???

Szóval, tulajdonképpen felsorakoztatnék pár kérdést, ami össze is foglalja az érzéseimet (és ha szerencsém van a szerző már megnézni a negatív kritikákat, nem úgy, mint az elsőnél, mert akkor talán rájön, hogy itt maga alatt ássa a vermet, és ha később is írni akarna, már ne sok esély van rá, hogy elolvassák, bármit is ad ki a kezei közül.. Két ilyen bukta után...).

1. Miért kellett folytatni?
2. Miért ilyen randa a borító MÉG MINDIG?
3. Miért téma oldalakon keresztül, hogy tetüvel szinezzük a piros gumicurot és nyílván csak az egészségtelen?
4. Miért nem reális a "szerelmi" szál? (Én is voltam hetedikben szeremles, a csávó is belém, de az akkor sem így nézett ki. Tisztes távolságból figyeltük egymást, leveleztünk órán, na de ez még messze volt attól, amiitt el van írva gyerekek!)
5. Miért használja egy fiú tök lazán azt a szót, hogy "durcizni"?
6. Miért szánalmas, hogy a csáládi állapotod face-en, 13 évesen megváltozik???
(Idézet: "A Facebookon elrejtettem a csaáldi állapotomat, mert nem akarok szánamlasnak tűnni, hogy nem tudom, va-e még köztünk bármi is." - Megjegyzés: a csávó nem tudta, hogy a csaj Valentin-napot akar tartani, mire a csaj megsértődött...)
7. Miért ige az, hogy "szívelek"?
(Idézet: "A szabadidőm nag részében csak fekete-fehér szerelmi csalódásról szóló képeket szívelek a Weheartiton."
8. Miért ért egyet luca a tanárnővel abban, hogy nem becsületes az osztály, és ez feháborító, mikor előtte ő súgott mindenkinek? Akkor ő sem becsületes, nem?
9.  "Hogy lehetek ilyen ostoba?" - Miért nem mondta meg még neki senki, hogy csak?
10. Miért lett ez kiadva???

Ennyi is lennék, ne vegyétek meg (ha esetleg, véletlenül terveztétek), mert bár nem mondok ilyet, mert mindenkinek más tetszik, de ezt ne. Gyerek kezébe nem való. Senki eszébe ne jusson egy tini kezébe adni, mert még azt hiszi, hogy ez írás! Hogy ez történet! Hogy ez a való élet! Rejtsétek el! Köszönöm... Vanda, te pedig keress más szakmát. Első kötetnél még hihettük, hogy lesz jobb. Másodiknál elvesztettünk minden reményt. Nem tudsz fogalmazni drágám!  A könyv fele ismétlés, mert szó szerint leírsz mindent Luca és Zita szemszögéből is, ami annyira unalmas, hogy sokszor átfutottam csak. Kérlek, hosszú még az élet, fiatal vagy. Keress mást!

0/5

6 megjegyzés:

  1. Hát,terveztem meg venni mazoizmusból,de most már nem fogom. A tesóm az első részt valami teszkós kiárusításon vette...

    VálaszTörlés
  2. Ért ám a szívügyekhez, olyan szerelmi élete van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni! https://www.facebook.com/photo.php?fbid=824991230873774&set=a.367264653313103.92990.100000887152710&type=1&theater

    VálaszTörlés
  3. Szerintem egy kezdőhöz képest jó,a híres írók is igy kezdték!!!!

    VálaszTörlés
  4. Attól még nem kell lefikázni a másikat!Ti se lennétek jobbak!!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem amúgy van abban igasság, hogy nem kellet volna kiadni de abban is van, hogy maga az alaptörténet jó. Én nem olvastam a Szent Johanna Gimit de azt mondják ez a másolata. Így hogy én nem olvastam a SZJGt ígu azt mondom, hogy én az ő helyében blogba történetet kezdtem volna mert azon még tidsz javítani. Ezen már sajnos nem. Az életkorához képes jól ír szerintem. De ez nem elég egy könyvet megírni, kiadni. Ennyi a véleményem erről a könyvről..

    VálaszTörlés
  6. Szerintem amúgy van abban igasság, hogy nem kellet volna kiadni de abban is van, hogy maga az alaptörténet jó. Én nem olvastam a Szent Johanna Gimit de azt mondják ez a másolata. Így hogy én nem olvastam a SZJGt ígu azt mondom, hogy én az ő helyében blogba történetet kezdtem volna mert azon még tidsz javítani. Ezen már sajnos nem. Az életkorához képes jól ír szerintem. De ez nem elég egy könyvet megírni, kiadni. Ennyi a véleményem erről a könyvről..

    VálaszTörlés