Suzanne Selfors: Coffeehouse Angel

Eredeti cím: --
Fordítás: --
Kiadás: Walker Books, 2009
Oldalszám: 276

Katrina suli előt és suli után is minden percét nagyanyja kis skandináv kávézójában tölti, segít az idős asszonynak, aki a szülei balesete óta gondját viseli, és bár az üzlet nem megy olyan jól, eszébe sem jutna otthagyni az egészet.

Egy nap a kávézó melletti sikátorban Katrina észrevesz egy hajléktalan, roppantul fiatal férfit, és ugyan megijed, de meg is sajnálja a férfit, így kitesz neki egy kávét, egy zacskó csokis kávészemet és némi péksüteményt. Nem is sejti, hogy ez az önzetlen jó cselekedete milyen következményekkel jár majd a következő pár hétben.

A hajléktalan férfi ugyanis cseppet sem hajléktalan. A neve Malcolm, és ő egy őrangyal, akinek innentől az a feladata, hogy valóra váltsa Katrina legtitkosabb vágyát. A feladat azonban nem ilyen egyszerű: először meg kell győzni a lányt, hogy angyalok igenis léteznek - ebben segítségére szolgál a kávézó másik alkalmazottja is, akinek Malcolm jó ideje próbál átadni egy üzenetet. Majd aztán meg kell tudni, mi a legtitkosabb vágya - és Katrinának is be kell magának vallania, hogy Malcolm az.

A szerző, Suzanne Selfors neve ismerősen csengett, de csak a könyv vége felé esett le, hogy én olvastam a másik könyvét, a Mentsük meg Júliát, és hát az sem volt számomra egy olyan hatalmas élmény, mint ahogy sajnos ez a könyve sem. Sablonos, papír szereplők, akikről nemigen tudunk meg semmit, vagy ha mégis, az nem úgy van tálalva, hogy jelentősége legyen. Ettől üres, és cseppet sem komoly a történet.  Még ha kicsit több minden lett volna a szereplőkbe töltve, mint levegő, és üres szavak, azt mondom, túl lépek az angyalos vonalon, de így kénytelen vagyok megemlíteni.

Én alapvetően nem arra készültem, hogy tényleg angyalok lesznek a történetben. Ami persze abból adódik, hogy nem olvastam el a fülszöveget, csak annyira figyeltem, hogy kávézó, jaj, de jó, könnyed történet. Mikor pedig elértem az angyalos 'leleplező' részhez, akkor nagyon meglepődtem, és onnantól nem tudtam szegény könyvet komolyan venni.

De ne beszéljük a kerettörténetről, mert még egy ilyet is meg lehet jól írni, másnak valószínűleg tetszett is volna, engem egyszerűen rosszkor talált meg. De hogy a szerelmi szál kiszámítható (de az első oldaltól, sőt, a fülszövegtől kezdve), senkiben nincs semmilyen mélység, a drámai jelenetek sem tűnnek komolynak, senki nem mérges senkire, minden szép és jó, és minden hatalmas probléma megoldódik. Lehet, hogy én vagyok keserű, vagy nőttem ki ezekből a gyermekkori ábrándokból, de az élt nem ilyen, és nem minden barátságot ment meg egy egyszerű "bocsi".

Alapvetően akinek tetszett a Mentsük meg Júliát, annak ez is tetszeni fog, aki viszont épp nincs az ábrándozós korszakában, vagy épp nem képes a szép, rózsaszín világot befogadni, annak nem feltétlenül ajánlom, mert garantáltan hangos üvöltözés lesz belőle, a szereplőkkel...