2015. július 30., csütörtök

Hatala Csenge: Hírzárlat

Eredeti cím: -
Fordítás: --
Kiadás: Atheneum, 2015
Oldalszám: 320
A balassagyarmati túszdráma mind a mai napig egy olyan esemény, amire az emberek némi borzongással gondolnak vissza. 40 évvel ezelőtt két fiatal a balassagyarmati leánykollégiumban egy szobában túszként fogvatartott egy csapat tanulót, ám ennél többet nem is igen lehetett tudni az eseményről az úgynevezett hírzárlat miatt. Addig Európában nem voltak gyakoriak a túszejtések - még csak a mai köztudatba beégett szó sem volt mindenki által ismeretes, a politikai háttér miatt pedig érthető, hogy titokban akartak tartani minden, az eseményhez köthető információt - kisebb nagyobb sikerrel.

Amit azonban tudni lehetett már akkor is, hogy 1973. január 7-én két fiatal férfi, Pintye András és László, apjuktól szerzett fegyverekkel betörtek a városi leánykollégiumba, ahol egy szobába terelve a lányokat jó pár napon keresztül félelemben és rettegésben tartották őket, követeléseiket egy papíron csúsztatták ki az ajtó alatt. Céljuk az volt, hogy büntetlenség ígéretével külföldre utazhassanak, mert ezt tartották az egyetlen lehetséges útnak. A történet végül az idősebb Pintye testvér halálával ért véget - legalábbis eddig így gondoltuk. Hatala Csenge azonban most rakott csak pontot a végére ezzel a könyvvel.

A szerző mindig tudni akarta, hogyan, miért is történt a túszejtés, több információt szeretett volna az egészről, így hosszas kutatómunkába kezdett. Felkereste az akkor fogva tartott lányokat, volt, aki mesélt az élményeiről, volt, aki nem. Levéltárakat kutatott, felkereste a kollégiumot, a városiakat, a fiúk családját, sőt, az esemény után büntetését letöltött és nevet változtatott kisebbik testvért is felkereste, és az ő szavait és történetét is beleírta a könyvbe.

Hatala Csenge olyan kérdésekre keresett választ, mint a fiúk motivációja, családi hátterük, mi történt a szobában pontosan, hogyan reagáltak a fogvatartójuk lelövésére a lányok? Ezer és ezer kérdés merül fel abban, aki hallja a történetet, hiszen a kommunista rendszer igyekezett minél kisebb feneket keríteni a dolognak.


A könyv végigvezeti a fiúk életét, ír a családjukról, a hátterükről. Felkeresi a közeli ismerősöket, pontosan idéz, hogyan viselkedtek a túszejtést megelőző napokban a fiúk, külső szemlélőktől. Pontos leírást ad a szobában történtekről, és magyarázatot, miért nem adták meg magukat a fiúk, mikor még lehetőségük lett volna rá, és miért is sikerülhetett lelőni végül Andrást. Egy komoly dokumentumregényről van szó, ami mindent megválaszol, amit csak lehet.

Én úgy képzeltem - és egy színpadi feldolgozásban úgy is tűnt - hogy ez egy nagyon dinamikus, pánikkal teli időszak volt a lányoknak. Ez igaz is, de mint Hatala Csenge írásából kiderül, nem nézett ez ki olyan simulékonyan, mint azt én gondoltam. A lányok sokszor nevettek, nem mindig éltek félelemben. Beszélgettek a fiúkkal, hozzájuk mertek szólni, ismerték őket. Még szerelem is szövődött. Nagyon lassú folyamat volt, míg rájöttek, most már nem játék az egész, de akkor is váltig állították, hogy a fiúk nem fognak rájuk lőni.

Akit csak egy kicsit is érdekel Magyarország első túszdámájának története, az mindenképp ezt a könyvet olvassa el először, csak aztán nézze meg a filmet, mert ez a valóság, a film inkább az agresszióra helyezi a hangsúlyt, Hatala Csenge pedig az emberi érzésekre, motivációkra, de legfőképpen a hitelességre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése