J. A. Redmerski: A soha határa

Eredeti cím: The Edge of Never
Fordítás: Medgyesi Csilla
Kiadás: Ulpius-ház, 2013
Oldalszám: 506

A húsz éves Camryn Bennett fiatal kora ellenére rengeteg mindenen ment már keresztül; a barátja meghalt autóbalesetben, a szülei elváltak, miután az apja megcsalta az anyját, a bátyja pedig öt éves börtönbüntetést kapott, mert részegen autóbalesetet okozott.   A pohár viszont akkor csordul ki, mikor a legjobb barátnőjének a barátja, akivel már öt éve együtt vannak, bevallja neki, hogy hetedik óta kívánja, és megpróbál rámászni.

Cam persze, mint egy jó barátnőjéhez illik, elmondja Natalie-nak, mi történt, de ahelyett, hogy a lány hinne neki, kiakad, és elküldi Cam-et melegebb égtájakra.  Cam ezután nem sokkal összeszedi a legszükségesebb holmijait, és buszra száll, csak úgy bele a nagyvilágba.

A hosszú utazás alatt találkozik Andrew Parrish-el, aki az agydaganatban haldokló apját megy meglátogatni. Mikor elválnak útjaik, a lányt majdnem megerőszakolja egy férfi, de Andrew megjelenik, megmenti, majd együtt kezdenek jobbra-ballra kocsikázni és utazgatni, de közben kialakul köztük egy olyan kapcsolat, amit egyikük sem gondolt volna. Ennek ellenére Andrew titkol valamit. De mit?

Tudom, hogy sok értékelést kezdek úgy,, hogy nem erre számítottam, vagy valami hasonló, de ez KOMOLYAN olyan volt, ami... hű! Egyszerűen tudtam, hogy utálni fogom, több, mint 100%-ig biztos voltam ebben. Aztán egy olyan tessék-lássék mód beleolvastam, és este 8-tól hajnali fél 3-ig kiolvastam, alig álltam fel közben, épp csak létfenntartási okok miatt.

Ez a könyv ZSENIÁLIS! Mit is mondhatnék még? Tetszett ahogy meg volt írva, az utazás (kedven támadt egy road-trip-hez), Andrew-ba én is szerelmes lettem, Cam egy teljesen normális csaj, és az egész.... Tényleg, alig jutok szóhoz, sokkolt ez a könyv! Pár egészen apró dolog persze zavart, mert senki és semmi nem tökéletes, de túl lehet élni ezeket az apróságokat :)

Először is, az olyan fordításoktól, mint boy=fiú, bro=bátyó, man=ember élő szövegben kivagyok. Mikor odaszól egy fickó a másiknak, hogy "hé, ember!", vagy az apa a fiához, hogy "hé, fiú", akkor felszalad a szemöldököm. Mert persze, ezt az amerikaiak így használják, benne van a mindennapi beszédben, de itt nálunk nem, és teljesen természetellenesnek tűnik az egész. Gondolom, ha angolul olvasom, eszembe se jut ezt felhozni, de ezektől kiráz a hideg.

A másik negatívum számomra az volt, mikor Andrew visszament a buszpályaudvarra, mert érzett valamit. Nekem ennél valami jobban hihető indok kellett volna, valami valószerűbb, mint hogy pl. otthagyta a táskáját, vagy hasonló, de ez a megérzéses-dolog itt nem volt nekem elég jó. Elég hihető.

Ezeken kívül azonban, mint már említettem, teljességgel beleszerettem, és bár számomra ez egy teljesen lezárt történet, kíváncsi vagyok, mint sorozat, mit tud hozni!

5/5