 |
| Eredeti cím: Toutes ces choses qu’on ne s’est pas dites Fordítás: Burján Monika Kiadás: Könyvmolyképző, 2011 Oldalszám: 358 |
Félig-meddig igaza is lesz: pár nappal az esküvő előtt apja titkárja felhívja, hogy apja nevében is sajnálja, de nem tud elmenni. Az ok egyszerű: halott.
Julia és vőlegénye így mégsem házasodnak össze, mivel a temetés aznap van, amikor az esküvőjük lenne. Ám Julia apja hagyott valamit maga után, ami Julia lakásában, egy hatalmas dobozban várja, hogy apa és lánya még egy kis időt együtt tölthessenek, és bepótolhassák az elmulasztott beszélgetéseket.
Erről a könyvről nem lehet spoiler-mentesen írni, így az, aki nem akar megtudni valami a történetről, ne olvassa tovább!
Apukáról készül egy robot-más, ami elvileg ugyanazokat tudja, mint az élő ember, lehet vele beszélgetni, érzései vannak, egyszóval olyan, mint egy ember. És ez már egy rossz pont volt. Nagyon hihetetlenül került elő a robot, hihetetlenül viselkedett, és engem egész végig éppen ez zavart. A végén azonban volt egy rész, amit nem tudok hova tenni. Aszerint most akkor az apa nem volt robot, sem halott? Akkor miért is csinálta ezt?
A válasz talán, hogy a lányát így vezesse vissza 20 évvel ezelőtti szerelméhez, akiről a lány azt hitte, rég halott. Természetesen megtalálják egymást – a robot segítségével, árkon-bokron túlrohanva -, és akkor a vőlegény már nem számít. Na de ezért kellett volna apukának ezt így eljátszania???
AZ egész történet érdekes, sőt, jó lehetett volna, ha ez a fő robot-száll nincs benne. Egyedül ez az, ami miatt élvezhetetlen volt az EGÉSZ könyv! Meg a kiszámíthatóság… Nem tudtam jó érzéssel olvasni. És ami még nagyon levitt a szintjéből, az Julia legjobb barátja, a meleg Stanley volt. Hogy ő minek kellett bele… Nála idegesítőbb szereplővel még nemigen találkoztam!
Nem is ragozom tovább, ez egy borzalmas könyv. Semmivel sem értettem egyet benne….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése