Julianna Baggott: Tiszták (Tiszták 1.)

Eredeti cím: Pure
Fordítás: Varga Csaba Béla
Kiadás: Egmont, 2012
Oldalszám: 568

A Robbanások után minden megváltozott. Azok a kiválasztottak, akik a Robbanások előtt hírt kaptak a veszélyről, bekötöztek a Kupolába, ahol biztonságban vészelték azt át. Azok, akik kevesebb befolyással vagy népszerűséggel rendelkeztek, kint maradtak, és égésekkel tarkítva, emberekkel, állatokkal, tárgyakkal összeolvadva élik azóta is az életüket.

Az élet a Kupolán kívül kegyetlen és veszélyes. A grupikon kívül ott van még az SZFH nevű szervezet, amely a 16 éves fiatalokat gyűjti be, senki nem tudja miért, hova.

A 15 éves Pressia Balze nemsokára betölti a 16-ot. Nem emlékszik semmire a Robbanások előtti világból, nagyapja mesél neki arról, hogyan éltek. Mivel azonban nemsokára betölti 16-ot, kénytelenek néhány óvintézkedést bevezetni. Pressia nem hagyhatja el a házat, egy szekrényben kell folytatnia, bezárva az életét. De milyen élet ez?

Egy nap azonban minden megváltozik, mikor egy Tiszta - név szerint Partridge - önszántából kiszökik a Kupolából, hogy addig halottnak hitt anyját megkeresse. A sors úgy hozza, hogy összeakad Pressiával, és egy egy Bradwell nevű fiúval, és együtt keresik az elveszett nőt az Olvadatban. Közben Pressiát begyűjti az SZFH is, ami mint kiderül, nem is olyan vészes, kap cipőt meg ételt, ennyi elég is a boldogságához.

Azonban a várva-várt szerelmi háromszög elmarad. Semmi vonzalom nincs Partridge és a lány között (mondjuk Bradwellel sem, de ott tudjuk, hogy lennie kell), így tulajdonképpen a legnagyobb csattanó számomra a két fiatal találkozásakor már ki is derült... Nem volt nehéz onnantól kitalálni, a végén Pressia ki mellett köt ki. És sajnos nem csak ez az egy hibája volt a könyvnek.

Az egyik legfőbb problémám, hogy mivel nem jelent meg magyarul a többi része, és szerintem nem is valószínű, hogy meg fog, nincs értelme ennek a kötetnek. Amúgy sincs, ettől elvonatkoztatva, de így, aki csak magyarul olvas, azt mondanám, bele se kezdjen, mert nem éri meg. De sajnos annyira meg nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy angolul beszerezzem a folytatást. Bár, lehet, hogy a nyelvezete úgy elviselhetőbb lenne - mert meséljetek már nekem, ifjúsági könyv írók: szerintetek 15-16 évesen az ember így beszél?!

Igazából a legnagyobb problémám Pressia karakterével volt. Önámító, papírmassé karakter! Mondok példát: nem akarja, hogy az SZFH elvigye, de mikor odakerül, akkor gondolkodás nélkül, mindenfajta bűntudatot mellőzve az elrabolt nagyapja iránt, élvezi a helyzetet, hogy elárasztják ruhákkal, különlegesen finom ételekkel, stb. Majd aztán ki akar szabadulni, de közben mégsem, de mégis, de mégsem... stb...

Ó, és ami az ilyen ifjúsági könyvekben még rettentően kikészít, az az, mikor vannak rejtvények, amik rettentő ostobán vannak megfogalmazva, a hülye is rájön mit akar - na, azt napokig fejtegetik. De mikor egy nagyon bonyolult kódot mutogatnak, ráadásul egy bolondokkal összezárt helyen egy elvileg bolond lány ÉNEKELGET - egyből rájövünk, hogy az ABC-t kell hozzá mondani, és meg is fejtettük a kódot (aminek semmi értelme nincs persze, mert nincs folytatás).

Hogy azért mondjak pozitívat is, mert így olybá' tűnhet, mintha nagyon utáltam volna a történetet, pedig nem így volt - nem teljesen. A világ például kifejezetten tetszett, arról szívesebben olvastam volna még. És hát, ja, igen, ennyi jó volt benne, lehetett volna jobban kidolgozva is...

Tulajdonképpen egy olyan könyv, amit 13 évesen valószínűleg imádtam volna, elsiklottam volna a hiányosságai felett, vagy észre se vettem volna, de most egyszerűen csak ott voltak, csak a hibákat láttam, így ha valami jó is volt, az eltörpült mellettük. És egy jó könyvnél a hibákat is elnézem, szóval vaami itt a gyökereknél hibádzott, sajnos, hiába szerettem volna, hogy tetsszen, nem ment...