Anna Godbersen: Luxe Girl

Eredeti cím: The Luxe
Fordítás: Berki Judit
Kiadás: Ulpius, 2009
Oldalszám: 482

Ez egy tipikus, Gossip Girl/Bad Girl sorozatra hajazó, gazdag, elkényeztetett New York-i p*csákról szóló történet, csak éppen a 20. században. Azt hinné az ember (értsd: én), hogy ez sok dolgon változtat. Hát, khmm... nem. Vannak nekünk sablonos karaktereink, mint pl. a főszereplő, Serena Elizabeth, aki a meg nem értett, ám roppant gazdag lányt alakítja; a legjobb barátnője Blair Penelope, a szintén gazdag, ám emellett roppantul alakoskodó, mindenkit kitúrni vágyó, álszent kisp*csa; a gazdag, jóképű srác, Nate Chuck Henry, aki csapja a szelet Penelopénak, de közben a hírnév miatt Lizel kéne összeházasodnia; a kishúg, aki szerelmes lesz (viszonozva) Henrybe, és aki Jenny  Diana néven fut, és ennyi. Kb. Az ő nevük sem jutott persze egyből eszembe, valamiért nem maradtak meg.

Na de ez még mindig nem a történet! Pedig ebből sem bonyolult összerakni.

Elizabeth és Henry esküvője meg van szervezve, minden romantika nélkül kéri meg Henry a lány kezét, még a könyv elején. Ám, mint azt szintén az első pár lapról megtudjuk, Henry nemhogy nem szereti Lizt, de e mellé még összefekszik Penelopéval is, és mindenki úgy gondolta, hogy ők házasodnak össze.

Ám persze amint Henry "bekerül a családba", megismerkedik Dianával, aki időnként random palikat rángat be szekrényekbe/ruhatárakba/szobákba, hogy adjanak neki cigarettát, és csókolózzanak vele. Persze egyből fellángol a szerelem, Penelope meg közben nem sejt semmit, és próbálja kitalálni, hogyan tegye el Lizt láb alól. Ebben segítsége is van, de az már spoiler lenne, én meg nem érzek magamban elég affinitást, hogy még abba is belebonyolódjak, így legyen a történetről ennyi elég mára :)

Azt meg kell jegyeznem, mielőtt nekiállok negatív dolgokat írni a könyvről, hogy én ezt élveztem azért, gyorsan a végére értem, kikapcsolt, még szórakoztatott is, de mégsem tudom teljes értékű könyvként kezelni, mert számomra annyira nagyon Gossip Girl volt, csak a rosszabb fajtából (márpedig aki ismer, tudja, nálam a Gossip Girl szent és sérthetetlen), hogy nem tudok pozitívan gondolkozni róla...

Szóval, a történet sablonos volt. Meg nem is túl meglepő. Meglepődtem volna, ha a prológus után az lett volna (ma csak szép, kerek, magyar nyelven jóváhagyott nyelven beszélek, úgy érzem). Mivel a fülszövegben is benne van, így nem spoiler, hogy a történet Elizabeth temetésén kezdődik. Úgy bizony. Na, már most akkor lett nekem minden gyanús, mikor megemlítik, hogy a koporsó üres, mert nem találták meg a holttestet. Mivel spoilermentességet ígértem, így csak képzeljétek ehhez a mondathoz a nagy, bólogatós fejem, amint olyasmiket küldözget a szemével, hogy "na, na!". 

A karakterekről tehát semmi új (gondolom, ezt nyilvánvalóvá tettem a bevezetés-félémnél), a történetben nem sok új. Akkor mégis miért élveztem? Mert szeretem ezt a kort! Ahogy beszélnek, ahogy öltözködnek, ahogy viselkednek, amilyen kötelezettségeik vannak! És hogy miért nem tetszett? Éppen azért, mert ezeket meggyalázták! Sokkal inkább képzeltem az egész történetet a mai korban, mint a 20. században, mert nem volt korhű! Olyan volt, mintha csak indok kellett volna a szerzőnek, hogy szép, kerek mondatokat írhasson (mint mikor egy kisiskolás fogalmazást ír, és szépen akar fogalmazni, hogy benyaljon a magyartanárnak).  Nagyjából az olyan szavaknál, mint lovaskocsi, jöttem rá, hogy mégis hol kéne gondolatban járnom.

Az ez előtti olvasmányom szintén ennek a kornak a meggyalázása volt (lásd: előző bejegyzés), emiatt persze joggal érezhetem úgy, hogy én többet olyantól, aki nem akkor írt, nem fogok semmit olvasni erről a korról. Mert ezt az én lelki világom már nem képes elviselni. Nekem ez sok volt így...

Amúgy persze, ajánlom a könyvet. Ha szereted a Gossip Girlt, és nem olvastál még Austent, akkor neked való :)

3/5