 |
| Eredeti cím: -- Fordítás: -- Kiadás: Magánkiadás Oldalszám: 136 |
Ahogy elkezdtem olvasni, furcsa szemmel néztem. Nem értettem, nem volt se füle, se farka a történeteknek, a fogalmazás túlontúl egyszerű volt, és valahogy a harmadik novella után nálam bekapcsolt valami, és onnantól kezdve nem bírtam letenni.
Maga a szerző keresett meg a könyvével, és végül küldött nekem egy dedikált példányt, és szégyelltem is magam, hogy nem haladok vele, de a tegnap estével gyors üzemmódba váltottam.
A könyvben szereplő novellák úgy indulnak, mintha egy kis történetecske lenne a világból, ám aztán hirtelen belekerül valami, ami teljességgel szürreális, de a szerző közben ezt mintha észre se venné, ugyanúgy folytatja tovább, és már az olvasó is elhiszi, hogy ez a természetfeletti történés mégsem olyan nagy szám.
Kelemen Zoltán fantáziája és képzelőereje határtalan. A szürke foltokat színes formákká alakítja, egy percre nem hagyja az olvasóját beleunni a betűk által alkotott világába, és bár a történetek rövidek, és az olvasónak kicsit olyan érzése van, mintha jönne még a folytatás, mintha mindenképp megakarná tudni, mi történik a repülőgép becsapódás után, mintha nem nyugodhatna bele abba, hogy a "vége" felirat után nem tud többet a szereplőkről, nem lehet azt mondani rá, hogy rossz!
Bevallom, egyáltalán nem ilyen élményre számítottam, kiindulva abból, hogy egy magánkiadás, amihez már volt itthon is szerencsém, és egyik sem volt pozitív. Nagyon örülök azonban, hogy részese lehettem ennek a könyvnek, és hogy ide is feltehettem, az én napjaimat is színesebbé tette, az már biztos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése