2013. november 3., vasárnap

NaNoWriMo Day 1-2-3!

November 3-a van, ami azt jelenti, hogy a harmadik NaNoWriMo nap (vagyis mindjárt a vége)! Aki esetleg nem tudná, mi az a NaNoWriMo, azoknak elárulom, hogy egy rövidítés, méghozzá a National Novel Writing Month-ból összerakott mozaikszó. És hogy ez hogy is kerül a blogra? Pár éve már hallok erről a dologról, de annyira sosem keltette fel az érdeklődésem, hogy jobban utána járjak. De idén valami megváltozott, és kutakodni kezdtem, aminek az eredménye az lett, hogy most lázasan körmölök a többi NaNo-ssal együtt én is :)

darlawrites.com
A NaNo keretein belül a résztvevők számára egy teljes hónap áll rendelkezésre, ami alatt 50 000 szót kell papírra/képernyőre vinniük - vagyis lehetőleg egy egész regényt. Ez a lényeg, elvégre az ember sokszor nem fejezi be a regényét, mert megáll, javítgat, rájön, hogy rossz, és ott is hagyja. Na, itt pont az a lényeg, hogy mindenképp befejezze az illető, mert lássuk be, egy kész kézirattal, még ha nem is tökéletes, még mindig többre megyünk, mint egy negyeddel, amit viszont alaposan kijavítottunk. Szerintem.

A blog Facebook oldalán már elkezdtem írni, milyen is volt a második és harmadik napom, de a blogon nem szeretnék - és nem is lesz időm - minden nap írni, így a nagyszerű hármas szám mellett döntöttem (ha már 30 napos a hónap), és három naponta írni fogok nektek kicsit arról, hogy halad a munkám.

1.bp.blogspot.com
Az első nappal elkezdtem gépelni, és magamon is meglepődtem, mert nem egy erős történetemet kezdtem írni, csak egy olyat, amin gondolkoztam, de bátorságom nem volt vele foglalkozni komolyabban, vagy egyáltalán bármit, csak néha beugrott, hogy ja, ilyet is lehetne. Hát, ennek álltam neki, hisz a többi ötletemhez nem kell annyi motiváció, hogy elkezdjem, mint ehhez, és kíváncsi vagyok, misül ki belőle.

A történet egy gondolatolvasó 18 évesről szól, a 12. osztályba jár, és igazából ez a gondolatolvasós-dolog nem olyan komoly benne, csak akartam egy kis extrát. Igazából egy sulis történetecske, és azért nem árulok el belőle most sokat, mert az én osztályomon és az én sulimon alapszik, és amíg kész van, nem spoilereznék belőle, nehogy elmondjak olyat is, amit nem kéne :D Mert most csak írok, de lehet, hogy olyat is leírok, amit nem kéne nyilvánosságra hozni. Ezt majd decemberben ellenőrzöm és kijavítom/átírom.

Szóval, az első nap eredménye 4012 szó lett, a második nap pedig 7081! Majd a mai nap lett a nagy haladás napja, mivel a Molyon kapott tipp alapján használni kezdtem egy netes programot, ami villog, visít és törli az írásod, ha nem írsz folyamatosan. Kész áttörés volt, mindenkinek ajánlom, rengeteget haladtam, hála a nyomásnak (nézzétek meg itt: http://writeordie.com/). A mai eredmény pedig 12119 szó lett! Nézzétek meg a lenti képet, elég szépen teljesítek, nemde? :)


Jelen pillanatban itt tartok tehát, elég gyorsan haladtam - magamat is meglepve - az elmúlt három napban. Azonban a következő három kicsit húzósabb lesz, tekintve, hogy a suli újra elkezdődik, és ki tudja, lehet, hogy egyáltalán nem lesz időm írni, és három nap alatt pont lemaradok. De ezt majd meglátjuk szerdán! Addig is sok sikert mindenkinek, aki szintén NaNo-zik, ha van kedvetek, jelöljetek ott is, a képen látni, mi a nevem, de hát úgyis a szokásos :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése