2013. október 27., vasárnap

DIY: Linzer

Ismételten sütöttem, és most is valami "klasszikussal" próbálkoztam, méghozzá a linzerrel. Valamikor, egy-két éve találtam egy receptet, ami mindenkinek ízlett, egyszerűen olyan mennyei íze van, hogy az ember nem képes otthagyni egy morzsát sem a tányéron. A húgom segítségével készült a mai adag, és ez a fényképeken is meg fog látszani, de hát legalább ő sem unatkozott (:

Hozzávalók:

  1. 30 dkg liszt
  2. 20 dkg vaj
  3. 10 dkg porcukor (+ annyi, hogy a tetejét megszórjuk vele)
  4. 1 tojás sárgája
  5. 1 cs vaníliás cukor
  6. 1 citrom reszelt héjja
  7. 1 tk sütőpor
  8. baracklekvár a töltéshez
A "csomó"
Először fogjunk minden hozzávalót, és a lekváron kívül mindent gyúrjunk össze egy - lehetőleg ennél csinosabb - "csomóba", és egyből helyezzük is a hűtőbe egy teljes órára. 

Miután türelmesen (és becsületesen!) kivártuk az egy óra csendes pihenőt, vegyük elő a kicsikét, gyúrjunk rajta még egy-kettőt, hogy azért ne essen atomjaira, majd nyújtsuk ki. Itt is csak azt tudom a képhez fűzni, hogy legyen szebb, mint a miénk (a fura ujjnyomok a húgomtól származnak, mert elszakadt a tészta, és ő megpróbált ezen segíteni). 

hehehe! (: 
Ezután jöhet a kisgyerekek kedvenc része: a szabdalás! Én általában a kis karikát használom, de ma, az első sor után rájöttem, hogy az hosszabb időt vesz  igénybe, így változtatta, és a fura, csipkézett szélű izé lett a nyerő (amelyik korántsem a legérdekesebb formám, mivel van egy pacám. Majd egyszer mutatok arról is képet). 

a picike a legjobb
A linzert úgy szeretem, ha a tetején van egy pici lyuk, amire az évek során annyiféle variációt kitaláltam, mivel tudnám a tökéletesen odavarázsolni. A legutóbbi pár alkalommal azonban megtaláltam  a megfelelő eszközt! Ismeritek a homeopátiás gyógyszereket? Azok a kis hengerek, zöld, kék, lila, narancs (ennyi jut hirtelen eszembe). Na, ezeknek a teteje tökéletes méretű, tökéletes alakú, így hát akinek van ilyen gyógyszere otthon, ajánlom, hogy próbálja ki a linzerkészítéshez :) 

eleinte a kis körrel is
próbálkoztam

Tehát, kiszabdaljuk, és tepsire pakoljuk, majd 190 fokon, kb 10 perc alatt megsütjük, de ne tartsuk bent semmiképp tovább, mert akkor túl száraz lesz! Ezután jön a lekvározás része, amikor összeragasztjuk a két részét a linzernek, majd megszórjuk porcukorral, és jó étvágyat hozzá (nekem ma kettő darab jutott...:D). 

Ó. és én még annyit csináltam vele, hogy mivel nem raktam elég cukrot (véletlenül) a tésztába, a tetejét megszórtam, még sütés előtt egy kis kristálycukorral is, de ha pl az ember nem tesz rá porcukrot, akkor ez díszítésnek is tökéletes, esetleg egy kis tört dióval, mandulával, stb. 







készen :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése