2013. október 29., kedd

Catherine Greenman: Hooked

Eredeti cím: --
Fordítás: --
Kiadás: Ember, 2012
Oldalszám: 276
A 17 éves Thea Galehouse egész életében tudta, hogyan gondoskodjon magáról, tekintve, hogy az anyja korábban egy éjszakai bárt üzelmeltetett, apja pedig egy kigyógyuló/kigyógyult alkoholista.

Mikor találkozik Willel, aki egy évvel idősebb nála, nem hiszi, hogy a kapcsolatuk kibírhatja, ha mindketten egyetemre mennek, elköltöznek otthonról, ám nagy meglepetésére a gimi befejezése után is minden klappol, sőt, Thea hamarosan felfedezi magán a terhesség jeleit is.

A borító alapján természetesen úgy gondoltam, ez a könyv a tiniterhességről lesz, valami rózsaszín maszlag - amire épp szükségem volt. Azonban hamar rájöttem, hogy ez jóval több annál, amit a borító vagy a fülszöveg mutat.

Először is, Thea nem terhes az egéz könyvben, ez nem is tesz ki akkora részt, sőt, a gyerek nevelése sem igazán van benne, az írónő sokkal inkább fókuszált Thea és Will, valamint Thea és a szülei, barátai kapcsolatára. Látjuk, ahogy annyira szerelmes Wilbe, hogy az már szinte az olvasónak is fáj, és azt hisszük Thea-val együtt, hogy ennek sosem lesz vége, majd egy egészen apró dolog megváltoztat mindent.

Itt egy pillanatra kitérnék, mégpedig Will viselkedésére. Nem nagyon szeretek spoilerezni, mégis mindig sikerül, de ez esetben (ismét) igyekszem valahogy úgy leírni, mit érzek, hogy nem árulom el egy fontos mozzanatát a cselekménynek.

Szerintem egyértelmű, hogy egy anya, miután megszüli a gyerekét, képtelen lemondan róla. Nagy általánosságban beszélek, és semmiképp sem ítélem el azokat, akik így tesznek, ne értsetek félre! Viszont ha úgy döntenek a szülők, hogy megtartják a babát, bennem fel sem merülne egy-két hét múlva, hogy "huh, jó, kipróbáltuk, de túl sok zűr, fáradtság, inkább adjuk gyorsan örökbe!". És egyedül ennyi az ok: túl sok fáradtság. Most tessék, mégis spoilerezek, de ennél a pontnál egyetértettem Thea-val, és is fogtam volna a gyereket, és leléptem volna Willtől.

Innentől főhímünk bármit csinált, egyszerűen nem tudtam vele szimpatizálni, tekintve, hogy utána kb. 3-4 hónapig fel sem hívta Thea-t! Nem is érdekelte, mi van a gyerekével vagy ilyesmi. Az elején aranyosnak és tökéletesnek ítélt fiú a végére teljesen ellenszenvessé vált...

Nagyon megindító könyv, ami tényleg a kapcsolatokkal foglalkozik, nem túl nehéz olvasmány (sőt!), de mégis megérinti valahol az embert, és elgondolkodtatja. velem ezt tette. Ráadásul van benne egy vonal, ami nekem különösen tetszett, ez pedig Thea hobbija. A könyv elején az egyik barátnője megtanítja horgolni, és Thea végig bikiniket horgolok, amiket aztán, némi segítséggel, el is tud adni! A végére ez kinövi magát, már több, mint 300 megrendelést kap, pedig csak egy olyan bikinit akart csinálni, amit egyszer a nagymamájától kapott, és csakis magának. Szerintem egy aranyos vonal benne, tetszett, hogy a hobbija valami más, én ilyennel még nemigen találkoztam tinikönyvekben (:

Fent már írtam, hogy ez a borító nekem nem passzol a könyvhöz, így készítettem egy verziót, ami nekem, így olvasás után jobban tükrözi a  hangulatát, remélem, tetszik (sok szabadídőm volt ma, na! :D)!

Saját verzió 1. 



Saját verzió 2.


5/5

2 megjegyzés:

  1. Szia! Bocsi, csak azt szeretném kérdezni, hogy te eredeti nyelven olvastad? És ha igen, nem tudod, hogy negjelent-e magyarul? Köszi :-)

    VálaszTörlés
  2. @Mrs. Gombóc Artúr: én angolul olvastam, magyar megjelenesrol nem tudok :/

    VálaszTörlés