 |
| Eredeti cím: – Fordító: – Kiadás: HarperTeen, 2006 Oldalszám: 272 |
Spencer a nővére fiúja után sóvárog. Aria az angoltanáráról fantáziál. Emily a fekete Mayába zúg bele. Hanna pedig ocsmány kis trükkök árán játssza a bombázót.
Ki hinné, hogy ezeknél súlyosabb titok is nyomhatja a lelküket? Pedig így áll a helyzet, mióta Alison barátnőjüknek váratlanul nyoma veszett.
Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy ismerem őket, mint a rossz pénzt. Tudom, miféle gaztetteket követtek el a múltban, és milyen velejükig romlottak ma. Egyetlen féltve őrzött, mocskos kis titkuk sem maradhat rejtve előttem. És most már előtted sem!”
Nagyon spoileres írás, aki nem ismeri a története, ne olvassa tovább!
Annyira nagyon örülök, hogy mégis elolvastam ezt a könyvet! Eleinte nem akartam, mert nézem a sorozatot, és nem akartam úgy járni vele, mint a Vámpírnaplókkal. Aztán mégis rávettem magam, és tessék! Minden egyes mondatát imádtam, hirtelenjében hibát se tudnék felsorolni. Nekem ez így volt tökéletes!
A történetet már ismertem, miszerint az öt barátnő, Aria, Spencer, Hanna, Emily és Alison közül Alison egy nap eltűnik, és három évvel később találják csak meg a testét. Ez alatt a három év alatt a lányok elveszítették a kapcsolatot, mindenki megváltozott, fizikailag a legtöbbet Hanna, aki hánytatta magát, hogy ne legyen kövér. Belülről pedig mindannyian. Emily felfedezi, hogy nem vonzzák a férfiak, Aria pedig egy tanárral kerül közelebbi kapcsolatba, mikor még azt sem tudja, hogy náluk fog tanítani. Spencer pedig már másodszor is belezúg a nővére pasijába.
Ebből a szövegből az ember, leszámítva Alisont, egy könnyű kis amerikai regényre számítana, pedig nem az! Ahogy a lányoknak fel kell dolgozniuk a barátnőjük halálát (az eltűnésébe már lassan beletörődtek), miközben valaki olyan SMS-eket küldözget nekik, amiknek a tartalmáról csak Alison tudhatott, és ezt még emeli a tény, miszerint a rejtélyes üzenetíró A éven szignálja mocskos kis üzeneteit.
Alison egy igazi, rosszindulatú picsa, annyira nem is sajnáltam, bár halált nem kívántam volna neki. Az öt lány közül talán Aria és Emily a két legszimpatikusabb. Hanna is kezd átmenni Alisonba, Spencer pedig idegesítően arrogáns, igazi nekem-mindent-szabad-mert-én-vagyok-spencer típusú. De együtt annyira jó csapat – mármint kiegészítik egymást. És mindez arra enged következtetni, hogy Shepard tud valamit a karakterizálásról. A történet is szépen fel van építve, nincsenek kihasználatlan infók – bár lehet, hogy mivel ismerem a folytatást, csak nem tűntek fel, mert később majd kiderül.
Akkor miután kicsit kiáradoztam magam, mondanék pár szót a borítóról. Sok embernek valószínűleg nem tetszik, mert túl egyszerű, és ott van egy élénk, sárga háttér előtt egy rózsaszín Barbie. Szerintem ez benne a jó. Illik hozzá, bár takarja, a durva tartalmakat, de a Barbie-nak még olyan jelentése is van számomra, hogy az egész sorozatban A irányítja a lányokat, mintha csak a babái lennének.
Hát, erről csak ennyit akartam írni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése