 |
| Eredeti cím: Smaragdgrün Fordítás: Szakál Gertrúd Kiadás: Könyvmolyképző, 2012 Oldalszám: 444 |
Itt áll Gwendolyn, aki immár tudja, bizony, neki nagyobb feladata van az időutazók között a Rubinként, mint eleinte gondolta volna, és mi a legnagyobb problémája? Összetörték a szívét. És ez még hagyján, de elkerülni sem képes Gideon de Villiers-t, hisz együtt kell össze-vissza cikázgatniuk az időben.
És hogy fokozzuk az izgalmakat, ebben a kötetben kiderül egy s más Gwendolyn családi hátteréről, a Grófról, Lucyről és Paulról, és Bölcsek kövéről, és a halhatatlanságról is. Egyszóval minden szál kibogozódik, és azt is megtudjuk, az első kötetben, mikor Gwendolyn az iskolában ugrott vissza a múltba, miért is látta saját magát Gideonnal csókolózni (akiről akkor még nem is tudta, kicsoda).
Szögezzük le, mit szeretek ebben a sorozatban.
A stílusát. A humorát. A könnyedségét, ami ezzel egyidejűleg komoly és jól átgondolt is. Hogy minden megtörténhet. Hogy minden reálisnak tűnik.
És ezeket a dolgokat ebben is imádtam. A Smaragdzöld válaszokat ad, olyan dolgokra is, amiket tulajdonképpen már az első kötetben kitaláltam, de szerencsére olyanokra is, amikre nem is gondoltam volna. És ezen utóbbiban van az a dolog, ami miatt egy pont le is csusszant róla.
Spoiler-mentesen nem tudnám leírni, mi nem tetszett benne, így arra kérek mindenkit, aki nem szeretne megtudni semmit ebből a kötetből, ezúttal ne olvasson tovább.
Tehát a problémám: a halhatatlanság. Gwendolynról kiderül, hogy halhatatlan, miután leszúrják, és később vidáman újra felébred. Ezzel nem is lenne gondom, de ez az a dolog, ami nem lett megmagyarázva. Mindent megtudunk, de nekem nem jött át, mi is a konkrét oka Gwendolyn halhatatlanságának.
A másik problémám szintén a halhatatlansággal van. Mivel Gwenny ugye halhatatlan, szörnyű lenne szerelmesnek lenni egy halandóba, így Gideon kénytelen meginni/enni a Bölcsek kövét/porát, hogy örökké együtt lehessenek. De az a baj, hogy ez is csak félig van megemlítve, nincs sok magyarázkodás/felháborodás, csak hirtelen mindketten örökké élnek.
Szóval, én ezek magyarázatát vártam volna még, de tulajdonképpen minden más fenomenális volt. Xemerius továbbra is kedvenc, bár az ilyen direkt vicces mellékkaraktereket nem szoktam szívlelni, de ő megnyert magának. Gideonnak most már ajánlanék egy fodrászt, mert akkor lenne (számomra) tökéletes, és Gwendolyn... Oké, most nem tudok belekötni, mert gyerekkönyvként tekintettem a sorozat minden kötetére, és ahhoz nekem egy korrekt főhőst hozott.
Jöjjenek a kedvenc idézeteim:
"– Maradjunk barátok! – Ez a mondat volt a legeslegutolsó csepp a pohárban.
– Biztosan mindannyiszor meghal egy tündér, amikor csak valaki kiejti a száján ezeket a szavakat – jegyeztem meg."
"Erre a bálra Gideonnal kellett elmennem, és el sem tudtam képzelni, hogy már másnap képes legyek táncolni vele anélkül, hogy közben darabokra ne zúzzak valamit. Például a lábát. "
"- Hallottad, hogy Gideonnal krav maga órákon vettünk részt? - Charlotte újabb lépést tett felém, én pedig ösztönösen hátráltam. "
"- Nem. És te tudtad, hogy most pont úgy bámulsz, mint az őrült rágcsáló a Jégkorszakban? "
"- Démonvér itatja át a földet - hörögte Darth Vader kárörömmel. "
"- Ó, te jó ég! - nyögött fel. - Ha tévéműsor volnál, akkor most elkapcsolnálak."
"- Rakott spárga! - lelkendeztem - Hát nem csodálatos az élet?"
"- Búúúú - kiáltotta Gordon, aki annyira volt érzékeny, mint egy cséplőgép."
"- De várhatsz is, amíg itt nem fekszik előtted holtan. Tapasztalataim szerint ez különösen erős motiváció, gondolj csak Rómeóra és Júliára..."
U.i.: Utólagos átgondolás, noszogatás után rájöttem, hogy pár dolognak mégis van értelme, így megérdemel plusz fél pontot :)
4,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése