Cassandra Clare: Bukott angyalok városa (A Végzett Ereklyéi 4.)

Eredeti cím: City of Fallen Angels
Fordítás: Kamper Gergely
Kiadás: Könyvmolyképző, 2011
Oldalszám: 392

A háborúnak vége, és Clary Fray izgatottan tért vissza New Yorkba, ahol egy lehetőségekkel teli, új világ vár rá. Szorgalmasan edz, hogy Árnyvadász válhasson belőle, és felhasználhassa különleges képességeit. Édesanyja feleségül megy élete szerelméhez. Az Árnyvadászok és az Alvilágiak végre békében élnek egymással. És ami a legfontosabb, Clary és Jace szerelme végre igazán kiteljesedhet.

Vagy nem?

Valami készülődik, valami, ami ezúttal talán még Valenine-nál is hatalmasabb erővel bír.  Vajon az Árnyvadászok képesek ezzel az erővel is  elbánni, vagy ez már túl nagy feladat nekik is?
Mielőtt belevágnék a mondanivalómba, szeretném elmondani, mi az, amit szerettem a sorozatának első három kötetében.
Tetszett a világ felépítése, a rúnákkal, a gonosszal, a lényekkel, melyek  nem csak ezek, meg azok voltak, hanem minden, amiről valaha hallottunk, ott volt. Tetszett a rúnák ötlete, és tetszettek az Árnyvadászok a feladataikkal együtt.

Tetszett még a két főszereplő, Jace és Clary, akik  emberien viselkedtek, akik nem nyavajogva ültek a sarokba, és sírtak egymás iránt, hanem akik tettek is valamit, és végül nem is egy szőke állt kettőjük kapcsolata közé.
De ami a legjobban tetszett, az az, hogy mindig történt valami. Egy pillanatnyi nyugalom nincs a könyvekben, nem bírtam levenni a szemem a lapokról, annyira pörögtek az események. Semmi nem éreztem benne fölöslegesnek.

És akkor most áttérnék a Bukott angyalok városára.

Ebben a kötetben, mely egy számomra befejezett, lezárt trilógia negyedikjeként jelent meg, minden, amit szerettem, eltűnt. A főszereplő, a számomra egyetlen utálatos lény az egész sorozatban, Simon. Az ő lelki és testi vívódásait kötjük soron, ahogy egyszerre két lánynak is csapja a szelet, és még ő van kiakadva, hogy ez miért ne lenne helyes. Ugyan kapunk új dolgokat két mellékszereplőről, de nem elég ahhoz, hogy az érdeklődést fenntartsa.

Az új gonosz, ami Ellen harcolna, még nem teljesen körvonalazódott ki. Rejtélyes, ám teljességgel érdektelen. Hidegen hagyott az egész jelenléte. Csak azzal tudtam foglalkozni, hogy minden lapot untam, nem történt semmi, mindenki folyton sírt/hisztizett/nyavajgott valamin, ahelyett, hogy tett volna ellene, ahogy azt az előző kötetekben megtették!
Itt mindenki ül a seggén és várja azt a k***** sült galambot!
Miért? Miért???

Tulajdonképpen ha az egész kötet legalább Claryről ás Jace-ről (vagy csak Jace-ről9 szólt volna, még ez se zavart volna. Ők jó karakterek, élveztem volna azt is, ha csak ülnek, és beszélgetnek. De Simon számomra a rossz karakter testesíti meg, és az, hogy ilyen sokat kellett róla olvasnom, elcsépelte az idegeimet. Szerintem ezért nem érte meg folytatni a sorozatot, bár lehet, hogy a folytatásban (további két kötet) meggondolom magma, de egyenlőre nem érzem… :/

És hogy akkor miért is kap ennyi csillagot? Magam sem tudom… Szentimentális okokból, mert a történet mégsem akar annyira elengedni (pontosabban én nem akarom elengedni, a történet rúg, harap, kapálózik és rohan el felőlem). De a fő indok Jace. Én nem tudom, mivel etette Cassandra Clare ezt a fiút, de bármit tesz, az zseniális. Önmagában öt pontos, a történet visz le belőle ennyi

3,5/5