2016. január 12., kedd

Dawn Rae Miller: Larkstorm – Pacsirta

Eredeti cím: Larkstorm
Fordítás: Papolczy Péter
Kiadás: Könyvmolyképző, 2013
Oldalszám: 366
A tizenhét éves Alauda Greene, az Állam alapítóinak egyik utolsó leszármazottja, tudja a dolgát: keményen tanulni és mintapolgárrá válni, hogy ősei nyomdokába léphessen. Az életét a születése pillanatától elrendezték, és alig várja, hogy leérettségizzen és megkezdhesse közös életét Beckkel, a fiúval, akit szeret, amióta az eszét tudja.
 Nagyjából ez magában is foglalja a történet lényegét, ami persze egy nem túl meglepő szerelmi szál. Na de sikerült e kivitelezni az izgalmas társadalomleírással? 

Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban… Egyrészt, hossz idő óta ez az eső könyv, amit elolvastam, amiért magamra is büszke vagyok, de éppen ezért szentimentális érzésekkel is gondolok rá. Másrészt a történet is zavaros. Mert most ki rokon, ki szerelmes, ki nem szerelmes, milyen is ez a Társadalom vagy mi van? Minden hasonló, disztópikus könyvnek a lényege az új társadalom felépítésén alapszik, annak „kell” a legkidolgozottabbnak is lennie, mert különben nem sok újat mond a „szerelmes lány és fiú valamiért nem lehetnek együtt” – történet. És ugyan az alapjai itt is megvoltak ennek, de nem elég erőteljesen. Hiányosan, olyan volt, mintha egy sebtében lekapart gondolat adta volna a gerincét és a testét is. Nem volt benne több, mint egy ötlet. 

A történetről nem is írnék sok mindent, mindenki döntse el maga, mit gondol, de én nem amiatt olvasom ezeket, mármint nem az emberekkel történő események miatt, hanem pont az előbb leírtakért. Így viszont csak egy nyeh. Nem tudom. Nyeh.

Amúgy ennek van/lesz folytatása? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése