Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Eredeti cím: Flowers for Algernon
Fordítás: Szepessy György
Kiadás: Európa, 1968
Oldalszám: 284

Próbáljuk meg röviden felvázolni a történetet:  egy gyengeelméjű fiatalember, akinek minden vágya, hogy megtanuljon olvasni, és okos legyen, egy nap lehetőséget kap arra, hogy valóra váltsa az "álmát". Tudósok kifejlesztettek egy módszert, mellyel "okossá" tehetik az értelmileg visszamaradottakat, ám emberen még nem próbálták ki. Charlie-nak ajánlják fel a lehetőséget, ha beleegyezik minden kockázatával együtt a műtétbe, a férfi pedig igent mond.

A kísérlet sikeresnek látszik, Charlie, mindenki legnagyobb örömére komoly fejlődésen esik át, akárcsak az előtte lévő legsikeresebb egér, Algernon. Ám ez komoly problémákat is felvet, mivel az érzelmi intelligenciája kissé lemarad minden más mögött, valamint a környezete sem tudja feldolgozni a hirtelen történt változásokat. A későbbiekben pedig Agernonon lehet változásokat felfedezni - negatív irányba.

Kegyetlen, kegyetlen, kegyetlen! Ennyi jutott eszembe az egészről. Mielőtt olvastam, miközben olvastam, miután olvastam. Teljes mértékben sokkol a maga egyszerűségével - és kegyetlenségével. Nincs más szó rá egyszerűen, az, hogy hogy lehet egy ember kísérleti nyúl, vagy hogy ne legyen ilyen helyzetbe? Milyen az, mikor egyszer csak olyan dolgokat érzékelsz, tudsz, amiket addig soha, majd egyszer csak ebben az egészben rájössz, hogy hol hibádzik a kísérlet, amit rajta hajtottak végre. És tudja, hogy nem lesz jó a végkifejlet tudja, hogy baj van. És csak várja, hogy mikor üt be a gikszer.

Bennem végig ott motoszkált az a kényelmetlen érzés, hogy ez tetszik nekem, ez egy nagyszerű könyv, de ez nem jó. Ez nem így kell, hogy legyen. Nem helyes. Aztán egyszer csak  a tökéletes helyesírásban megjelenik egy elírás. Azt hinné az ember, hogy nyomdahiba. Aztán ott van még egy. És még egy.  És akkor tudod, amit tulajdonképpen addig is tudtál. Na, az a kegyetlen az egészben.

A történetben végig azon gondolkozik az ember, akarva-akaratlanul, hogy ez jó-e. Charlie megkapta, amit akart, mégsem maradéktalanul boldog. Lehet, hogy egy visszamaradott ember volt, nem olyan értelmi intelligenciával, mint mások, de mégis megvolt a saját kis világában, voltak barátai, munkája, és a műtét után ebből mindent elveszített. Jó volt ez így?

Mivel még mindig feldúlt vagyok kissé, így le is zárom a bejegyzést. Ezt elolvasni kell, nem írni róla. És ne feledjétek: tegyetek virágot Algernon sírjára, ha a hátsó kert felé jártok!