 |
| Eredeti cím: Crossed Fordítás: Balogh Anna Kiadás: Ciceró, 2012 Oldalszám: 336 |
Cassia elhatározza, ha törik, ha szakad, ő megkeresi Ky-t, élete szerelmét, ebben pedig családja is segítségére van olyan szinten, hogy táborokba küldik azokra a területekre, amerre Ky lehet.
Ebben a kötetben Ky-t is megismerhetjük egy kicsit jobban, mivel váltott fejezetekre van osztva; egy Cassia szemszögéből, egy Ky-éból. Így kicsit izgalmasabb volt az olvasása, mert ha nekem végig Cassia nyafogását kellett volna hallgatnom, megszakítások nélkül (oké, volt megszakítás, ha a halálosan szerelmes vagyok-nyafogás és a mikor találom meg Ky-t-nyafogás különbözőnek számít). Így jobb volt, Ky férfias nyafogásának is szemtanúi lehettünk. Fő a változatosság.
A külső tartományokban Ky-ék nem egészen katonaként dolgoznak, sokkal inkább elterelő hadműveletként, hogy az ellenség azt higgye, ott is élnek még (keresztkérdés: ki is az ellenség?). Ide küldik Cassiáékat is, hogy nők is legyenek, de szegény, szerencsétlen fiatal szerelmesek épp elkerülik egymást, így Cassia kénytelen szerelme után szökni.
Az alapvető problémám az volt a könyvvel, hogy bármilyen kérdés/probléma vetődött fel, az egy vagy két oldallal később meg is válaszolódott, ráadásul nem rejtetten, hogy csak az olvasó jöjjön rá, hanem még a szereplőknek is leesett. Magyarul, mint az első kötetben, cselekmény egy nagy nulla, izgalmat sem éreztem, nem aggódtam senkiért, és nem is szurkoltam, hogy megtalálják a felkelőket.
De akkor az első miért is tetszett? Mert ott voltak a Társadalomban, folyamatosan új információkat tudtam meg a mindennapjaikról, elgondolkodtatott, és még jobban elakartam merülni a világában. De itt még ez sem maradt meg nekem mentsvárként, ugyanis a Külső Tartományokban, egy hatalmas hegy kanyonjaiban játszódik szinte az egész, a Társadalom alig kerül említésre benne. Nem volt benne semmi, csak hogy ki mennyire szerelmes, ki mennyire imádja a másikat, és csak érte tesz mindent. De még csak nem is olvashatóan, hanem tőmondatokban...
Vannak új szereplők is, de nem voltak annyira érdekesek, hogy sokat akarjak velük foglalkozni (úgy tűnik, az írónő sem, egyet gyorsan ki is nyírt, hogy ne legyen útban). Egyszerűen említésre se méltó, töltelékkarakterek, akik csak ott vannak, hogy Cassia vagy Ky ne tűnjön skizofrénnek, hogy magukban jajgatnak.
Nagyon csalódtam az egész történetben, szenvedtem, hogy befejezzem. A két pontot is azért kapja csak meg rá, mert valahogy azért voltak benne olvasható részek, meg az első rész élményének hála is, de hiába trilógia második része, ennyire azért nem kell, hogy semmi se történjen benne, és csak kirándulgassunk, másszunk át egyik kanyonból a másikba, majd vissza, és ezt hússzor...
2/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése