2013. június 15., szombat

DIY: Répatorta

A répatorta számomra egy olyan édesség volt, amit sosem kóstoltam meg - még csak késztetést sem éreztem a kipróbálására. Ám tegnap maradt egy csomó reszelt répa, és édesanyám kérése úgy döntöttem, belevágok. Kerestem egy csomó receptet, összehasonítottam őket, majd pici változtatással elkészítettem az én verziómat. Az eredmény magáért beszél: majdnem az egész elfogyott estére :)


Hozzávalók:
  • 30 dkg finomliszt
  • 3 tojás
  • 30 dkg sárgarépa
  • 20 dkg kristálycukor/30 dkg porcukor
  • 1,5 dl napraforgóolaj
  • 1 cs vanillincukor
  • 1 cs sütőpor
  • kis fahéj
A cukormázhoz: 
  • porcukor
  • citromlé
  • forró víz (mindből annyi, hogy sűrű legyen, de még kenhető)
Elkészítés: 

Először lereszeljük vagy daráljuk a sárgarépát, és egy nagy tálba tesszük. Hozzáadjuk a 3 tojássárgáját (!!!), a cukrot, az olajat, és tulajdonképpen a tojásfehérjén kívül mindent. Majd, ha ezzel elkészültünk, kemény habbá verjük (egy csipet sóval) a tojásfehérjét, és óvatosan a masszához keverjük. Ezután tortaformába öntjük, elsimítjuk a tetejét, és 30 percig sütjük 180 fokon.

A cukormázat a sütés közben is elkészíthetjük, de ráér utána is. Mint már fentebb írtam, mindenből annyit kell tenni bele, hogy még enyhén folyós legyen, de azért ne annyira, mint a víz. Ezt a  masszát a kihűlt torta tetejére öntjük, és elegyengetjük. Miután megszáradt, már fogyaszthatjuk is. 

És íme, ő lett az enyém:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése