Cassandra Clare: Csontváros (A Végzet Ereklyéi 1.)

Eredeti cím: City Of Bones
Fordítás: Kamper Gergely
Kiadás: Könyvmolyképző, 2009
Oldalszám: 470

Az egész akkor kezdődött, mikor a 15 éves Clary belépett – pontosabban még be se lépett – a Pandemonium nevű, New York-i szórakozóhelyre. Ekkor még ő sem tudhatta, hogy az előtte álló férfi egy démon, és akik később végeztek vele a szeme láttára, Árnyvadászok. A dolgok akkor kezdtek számára gyanússá válni, mikor legjobb barátja, Simon, nem látta a fegyvereseket.

Ezután szép sorjában, ahogy Clary megismeri Jace-t, mindent megtud az Árnyvadászokról, a Látásról, az anyjáról, és arról, hogy az összes legenda igaz. Vámpírok, démonok, vérfarkasok – mind léteznek.
Ebben a varázslatokkal teli világban is megtalálható természetesen a fő-fő gonosz, méghozzá a mindenki által halottnak hitt Valentine személyében, akit más rejtélyek is körül ölelnek.

Többet nem is szeretnék írni a történetről, mivel nagyon lelőném a poént, inkább általánosságban próbálok írni.

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus! Soha nem hittem volna, hogy ennyi szeretni fogom, biztos voltam benne, hogy borzalmas lesz. Hát, kellemeset csalódtam. Ez egy remekmű, nem győzöm hangoztatni, mennyire csodálatos. Szerintem nem is fogom tudni  Először is a világ, ami elénk tárul. Végre nem csak egyfajta lényre összpontosíthattunk, nem csak annyi volt, hogy minden legenda hülyeség, de ez nem, hanem itt minden volt. Az egész komor hangulata a könyvnek nagyszerűen átjött, a fogalmazás nem csak egyszerű, elénk vetett szavakból áll, hanem gondosan összeválogatott mondatok egyvelege. Tettszett mert az írónő nem mindig csak ugyanazt a három szót váltogatta, mikor vissza utalt, vagy csak mást is elküldött a színről, hanem nagyszerű szinonimákat használt, és nem vált egyhangúvá az olvasás tőle. Én meg talán kicsit sokat ismétlem a “nagyszerű” szót, de hát ez egy nagyszerű könyv!

A szereplők, amikre mindig nagyon kényes vagyok, itt tényleg életre keltek, sőt, még Clary személyével sem volt semmi problémám. Szimpatikus volt, gondolkozott, rajzolt – engem megnyert magának.

A többi szereplő is hasonló érzéseket váltottak ki belőlem, de akiről külön beszélni szeretnék még, az Jace. Ez az ember… elvarázsolt. Komolyan szerelmes lettem ebbe az elbűvölő seggfejbe – merthogy az! Igenis egy seggfej, de valahogy a jó fajtából. Nem Stephenie Meyer világító Edwardja, aki búskomoran sajnáltatja önmagát (megjegyzem, azért őt is imádtam), hanem egy férfi, egy fiatal férfi, akinek most feleségül kell vennie, mert nem élhetek nélküle! Komoly féltékenységet éreztem, de a történet végére ez elmúlt, csak azt nem árulhatom el, miért  

Én úgy terveztem, idézem: “Ha átszenvedem magam ezen a… hmm, könyvön, akkor elolvasom a többi könyvtárit is, és úgy kb. egy év múlva a folytatását ennek. “
A mostani álláspontom: ” Akkor most azonnal ide a folytatással, én nem vagyok hajlandó mást olvasni!!!”

Hát igen, Cassandra Clare megvett engem kilóra, fanatikus vagyok. Mikor is lesz a film? *-*

5/5