Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Eredeti cím: The Time Traveler’s
Life
Fordító: Gálvölgyi Judit
Kiadás: Ulpius-ház, 2006
Oldalszám: 566

Fülszöveg: Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.

Vélemény: Furcsa, mert  úgy igazán sosem gondolok bele az időutazásba, ha valaki megemlíti vagy hasonlók, ám ez a könyv elgondolkoztatott, és bele is zavarodtam néhány helyen. Elvégre mikor Clare még kicsi, és úgy találkozik a harminc éves Henryvel, akkor a jövőbeli Henry is megéli, de közben Clare… Nagyon elgondolkoztató…

Könyvtárból vettem ki egy csomó másikkal együtt, de ez valahogy a végére maradt, nem izgatott különösebben. Aztán mikor a kupacban hozzá értem, elment tőle a kedvem, és vissza akartam vinni. Anyám volt, aki megállított, hogy az egy fantasztikus könyv, olvassam el! Belelapoztam, és akkor sokkot kaptam, hisz a könyv jelenidőben van írva, vagyis “mondta” helyett “mondja” und so weiter. Na, ez az, amit én nem bírok, de azért hősiesen belevetettem magam, és egy idő után hozzászoktam a stílusához is.

Na, de most vissza a történetre!

Az első pár fejezetet halálosan untam, azt hittem, sosem olvasom ki. Csak pár villanást láttunk Henry és Clare különböző találkozásaiból, amik nekünk nem mondtak semmit, jelentéktelenek voltak. Itt meg kell említenem, hogy nekem nem nagyon tűnt fel, hogy a szereplőknek olyan sok személyiségük lenne, bár tény, hogy egy-két dologra rá lehetett jönni, meg érezni, de hiányzott valami. És nem csak a karakterekből. Egészen a könyv háromnegyedéig küzdöttem magam ezzel az érzéssel, és még mindig nem tudom, mi az , ami hiányzik belőle. Azonban a felén túl már több mindent értettem, hisz elérkeztünk Henry azon korába, ahonnan elindult vissza a kislány Clare-hez, így láthatjuk, az idősebb Clare mit élt át, mikor a férje a fiatalabbik énjét látogatta meg.  Egyre több dolog bogozódik ki, hogy miért hallott a kislány-Clare kiáltást az erdőből, hogy miért nem találkozhattak, stb. A kedvencem az, hogy mikor Clare sok próbálkozás után sem lesz terhes (elnézést, itt Spoiler-veszély), pontosabban többször is elvetél, akkor az egyik múltbéli Henry tudja megtermékenyíteni rendesen. Én ezen elég rendesen elgondolkodtam.

Aztán elkezdik vizsgálni, mi lehet Henry baja, és egereken kísérleteznek, de nem sokra jönnek rá, ez egy elvarratlan szál marad, ami engem személy szerint nagyon érdekelne.  A kislányuk is említ egy bizonyos elnevezést 2011-ben (IHSz – Időben Hontalan Személy), de ez sincs bővebben kifejtve.
És ott van Gomez, aki szerelmes Clare-be, kétszer le is fekszenek egymással, de több nem nagyon derül ki. Gomez felesége semmiről sem tud, és Clare sem érez semmit iránta, de az úgy ott van, egy információ, ami annyira nem fontos.

A kedvencem a Ketrec, ami egy lift-szerűség Henry munkahelyén, amibe se be, se ki nem lehet jutni. Ezt elég hosszan ecseteli az író az elején, így úgy éreztem, szükség lesz rá a jövőben, és pár fejezettel később, mikor már jobban megismertem Henryt, rá is jöttem, mi az. Szerintem akik nem olvasták, azok is sejtik, de nem írom le, mire is kellett!

Összességében kap rá 4 pontot, de nem volt az a “hű de nagy durranás”, mint amit anyám beharangozott. Azért tetszett, végül is aranyos történet, és felettébb elgondolkoztató

4/5